Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem lehetnek túl boldogok az Inter háza táján, hiszen egyik kiszemeltjük, az andalúz csapat egyik legnagyobb csillaga, Éver Banega egy évvel szerződést hosszabbított.
Banega szerződése a nyáron járt volna le, azonban még Sevillába szerződésekor olyan záradékot tettek a kontraktusába, miszerint ha utolsó évében legalább 30 meccsen pályára lép, akkor automatikusan még egy évig a csapat kötelékébe tartozik. A Villareal ellen elérte ezt a mágikus számot az argentin, ezzel pedig 2017 nyaráig szól a szerződése az Európa Liga címvédőjénél.
Ez leginkább az Internek jött rosszul, hiszen ők szerették volna ingyen megszerezni a szezon végén, ez azonban már biztosan nem valósul meg. Ha szeretnék megszerezni maguknak Banegát, akkor bizony komoly összeget kell letenni az asztalra.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.