Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Anglia két legsikeresebb csapata, a Liverpool és a Manchester United egyaránt szívesen elhozná a Genoa legféltettebb kincsét, Mattia Perint.
Perin mindössze 23 éves, ez kapusnál nagyon fiatalnak számít. A Grifone akadémiáján nevelkedett, és már az olasz válogatottban is bemutatkozhatott. A Liverpoolnak voltak jócskán kapus gondjai az évben, hiszen sem Mignolet, sem Bogdán nem nyújtott olyan teljesítményt, amivel Jürgen Klopp elégedett lehetett volna. A United abban a szerencsés helyzetben van, hogy David De Gea személyében a világ egyik legjobb hálóőrével rendelkeznek, azonban a csapat gyengélkedését látva nem kizárt, hogy a nyáron távozik. Az ő utódja lehetne Perin, akit már régóta figyel több nagy klub is.
Az ügynöke viszont szkeptikus kliense átigazolásával kapcsolatban: “Hallgatom ezeket a pletykákat már 4 éve. Amíg egy válogatott kapus nem megy sehova, addig Mattia sem fog, ha valaki megy, akkor dominó módjára beindul a kapuskeringő.”
Ezután hozzátette még azt is, hogy Perin képes lenne egy top klubban védeni, de az sem kizárt, hogy először egy Európa Liga csapathoz szerződik, és csak utána valamelyik nagyágyúhoz. Meglátjuk mi lesz Perin sorsa, Liverpoolban mindenesetre nagyon nagy szükség lenne egy megbízható kapusra…
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.