Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Serie A eheti fordulójának vasárnapi játéknapjának nyitómérkőzését az Atalanta játszotta a Bologna ellenében. A hazaiaknak kimondottan fontos volt a találkozó, hiszen egy esetleges vereséggel komoly bajba kerülhet az első osztálybeli tagságuk.
Atalanta – Bologna 2:0 (2:0)
Gólszerzők: Gomez (27.), Diamanti (46.)
Nagyszerű mérkőzést játszott egymással ez a két gárda. Jól kezdte a félidőt a Bologna, támadólag léptek fel idegenben. Mezőnyfölényüket azonban nem sikerült érvényesíteni. Ellenben a kontra játékra épülő Atalanta megzörgette a vendégek kapuját. Diamanti forgatta meg az emberét a tizenhatoson belül majd középre passzolta a labdát, ahol Gomez érkezett és az üres kapuba kellett csak gurítania. A Bologna nem adta fel és extra erőket mozgósított az egyenlítés megszerzése érdekében. Azonban csak egy lesgólra futotta. Ellenben egy újabb kontra révén Diamanti már kettőre növelte a hazaiak előnyét.
A második játékrészben sem unatkozhattunk. Előbb Pinilla hagyott ki egy büntetőt, majd Mbaye és végül Gastalello a vendégek részéről is előbb hagyta el a pályát a kelleténél. Mind a két játékos piros lap miatt kényszerült a korai zuhanyzásra. Összességében egy nagyszerű, izgalmas találkozót láthattunk. Az Atalanta megérdemelte a győzelmet.
fotó: Serie A hiatalos Facebook oldala
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.