Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A mai napon ankétra várta a ferencvárosi bérletes szurkolókat Thomas Doll és Kubatov Gábor a Fradi vezetőedzője és elnöke.
A szurkolók kényes témákat is érinthettek a mai ankéton, melyre csak a bérlettel rendelkező Fradisták vehettek részt. Több kérdésben előkerült a télen érkezett német Trinks, aki valljuk be őszintén eddig nem váltotta meg a világot zöld – fehér mezben. Doll is elmondta róla, hogy többet vár a némettől, aki tud annál jobban játszani, mint amit eddig mutatott. A védelembe is érkezett volna játékos a télen a Werder Brementől és a St. Paulitól egy játékos, de ők végül úgy döntöttek, hogy maradnak, hátha lehetőséget kapnak. Érdekes módon az első egy órában, csak a vezetőedzőhöz érkeztek kérdések, már Doll is megjegyezte, hogy itt van mellette az elnök tőle is lehet kérdezni.
A jövőbeli igazolásokról Kuvatov a következőket mondta: „Csak röviden, itt van előttem egy lista, 15 névvel. Fiatalok, tehetségesek, válogatottak, akiket már több mint egy éve figyelünk, és jó esélyeink lehetnek az átigazolásokra. Lassan feláll teljesen a játékosmegfigyelő hálózatunk, ami talán egyedülálló Magyarországon. Már nem videókat nézegetünk, mint korábban” Ennek a megfigyelő hálózatnak lesz a tagja nyártól Vladan Cukic is, aki a visszavonulása után a volt Jugoszlávia területéről keres játékos a zöldeknek. Roland Lamah helyzetét is érintették, a nyáron lejár a szerződése, s majd az edzői stáb eldönti számít -e rá. (no ez szokott az előszele lenni annak, ha egy játékos távozik…)
Télen egy játékos az NB I -ből nagyon közel volt a Fradihoz, de végül Németországba igazolt. (nézzük meg hányan igazoltak a Bundesligába…. hát ha jól számoltam…. 1 – Kleinheisler)
Fittikém korábban se nyerte el a Fradisták tetszését, no most az elnök bejelentette, a továbbiakban nem lesz meccsen a kém! Mit is mondana Bud Spencer? Kár érte… Viszont tett egy óriási bejelentést is az elnök, ennél nagyobb hír, mely a bejelentés után felkerült a fradi.hu-ra s egyből a mi honlapunkra is, felfüggesztik a kitiltásokat, tehát újra mindenki mehet meccsre! A zárszó az elnöktől: “A szurkolói témában legyenek türelemmel, se én, se a szurkolók nem akarnak tort ülni a másik felett, ha megszületik a megegyezés. A legfontosabb, hogy a Ferencváros nem szenved tovább.”
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.