Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Chelsea szezonját nem csak a szurkolók, de a játékosok is igen megsínylik, ugyanis nem most volt már, hogy a Stamford Bridgen a jövő évi nemzetközi szereplésért imádkozzanak.
A csapat egyik sztárja és bástyája Thibaut Courtois beszélt a jelenlegi helyzetről, valamint a következő évről és folytatásról:
“Nem tudom azt mondani, hogy nem, vagy nem tudom azt mondani, hogy igen.” – válaszolt a hálóőr arra kérdésre, hogy jövőre is itt fog e még játszani.
“Még 3 év van a szerződésemből. Meglátjuk mit akarunk és mit akar a Chelsea.”
“Az igazság az, hogy ez a szezon megváltoztatott.” – folytatta nem éppen nyugtató szavait a belga.
“Amióta itt vagyok minden évben nyertünk valami trófeát. Reméljük a következő szezon sokkal jobb lesz.”
Arra is kitért, hogy milyen volt újra együtt edzeni a belga válogatott játékosokkal:
“Itt az edzés sokkal magasabb szintű. Csak világ klasszis játékosokkal vagy körülvéve. A Chelseanél ez más, ott néhány játékos nincs ezen a szinten, valamint a fiatalok is beszoktak kapcsolódni a munkába.” – zárta szavait Courtois
Nem épp a legszerencsésebb nyilatkozat a kapustól, ebben a nehéz helyzetben. Ráadásul a londoni szimpatizánsok sem lehetnek túl boldogok, látva sztárjuk elkötelezettségét a csapat felé.
A belga válogatott a terrortámadások ellenére kedden Portugáliában a portugálokkal játszik barátságok mérkőzést.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.