Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A magyar válogatott 1-1-et játszott a horvát nemzeti 11-el, mi a helyszínről tudósítottunk, s a meccs utáni sajtótájékoztatón is részt vettünk.
“Az első félidőben inkább támadó szellemben játszottunk, a második félidőben már kevésbé. A magyar válogatott jobban játszott a 2.félidőben nálunk.”
“Az Eb-ig 2 hónap van, most még jóslásokba nem akarok menni. Gyakorlatilag a két mérkőzés (a mai és a hétközi) nekem is tanulság volt, hogy milyen felállásban játsszunk, illetve kik azok a játékosok akikre számíthatok”
Bernd Storck:
“Több labdabirtoklást, helyzetet képzeltem el. A 30.perctől viszont már egyre inkább jöttek a helyzeteink, s játszottunk egyre jobban.. Nem volt egyszerű 4 hónap után felvenni a ritmust. Nagyszerű egy hetet töltöttünk együtt. A második félidőben már több helyzetet alakítottunk ki. Meg is mondtam a játékosoknak, ha sok helyzetünk lesz biztos nem fogunk kikapni. Az, hogy egy ilyen jó nagyszerű csapatot, mint a horvát nyomás alatt tudtunk tartani, nagyon jó lesz a jövőre nézve.”
“Azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk, a második félidőn látszódik is. Helyzeteink voltak. Ezért is választottam ilyen nehéz ellenfelet, hogy látszódjon, hogy hol vannak hiányosságok.”
“Szalai nagyon sokat dolgozik a csapatért, folyamatosan megtesz mindent. Nem tartom jó ötletnek, hogy mindig őt söprik a szőnyeg alá. Egy csapat vagyunk. Előfordulhat, hogy néhány játékost kihagyok, más szerepkörben próbálom ki, mint most Németh Krisztiánt is, aki bal oldalon szerepelt.”
“Játékosokat variáltunk. Támadóoldalon, kapus poszton egyaránt. A második félidei felállás több helyzetet is hozott.”
“Valóban sokszor előfordult, hogy kevés volt az előre passz, s a kapus se baj, ha többször labdába ér, hisz ő is pályán van, szükség volt erre is”.
Vége a sajtótájékoztatónak.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.