Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Emlékszünk még Kees Luijckx-ra? No persze, még csak fél éve, hogy elhagyta az országot, így nem nehéz. De mi lesz mondjuk 5 év múlva?
A holland védő , védekező középpályás, tavaly télen érkezett Székesfehérvárra, kimondva, kimondatlanul azzal a céllal, hogy megszilárdítsa a Videoton hátvédsorát. No erre fel, óriási csalódást volt a teljesítmény amit letett az asztalra. Carillo mesternél, az előző évi bajnokcsapatban 2-szer lépett pályára, míg a nyáron érkezett francia sztáredző Casoni, már jobban bízott benne 5-ször vetette be a hollandot. (ha azt nézzük, hogy 5 meccs után távozott a francia, akkor tényleg bízott Luijckx-ban) Előélete alapján, kiváló igazolásnak tűnt a hátvéd, hisz a holland élvonalban 198-szor pályára lépett, 20-szoros U21-es és kétszeres holland B válogatott. Ezek után került Magyarországra, ahol 7 NB I-es, 4 Európa Liga selejtező, és 2 Magyar Kupa meccsen húzta magára a Videoton szerelését. Nyáron, mikor Burcsa Győző távozott, s Kovács Zoltán érkezett, már előre vetítette, hogy a külföldi játékosok egy része repül, hisz külföldieket akartak szerződtetni, s a 10 fős légiós hely foglalt volt. Ezek után bontottak szerződést Luijckx -al (nem bánom, hogy hetente nem kell többször leírnom a nevét)és a francia Marévallal is. (ő a fél év alatt 5 NB I-es meccsen szerepelt). Ezek után, leigazolták a bosnyák Suljicot, a francia Negot, tehát nem beszéltek levegőbe, az igazolásokról. (nem úgy télen…)
No de miért is érdekes már a dán SønderjyskE együttesében játszó holland játékos? Azért mert a napokban, a holland voetbalprimeur.nl – nak nyilatkozott távozásáról, a saját szemszögéből, mennyiért is bontotta fel a szerződését, illetve tett egy olyan kijelentést, amit ha nem mond, akkor is biztosak lettünk volna benne.
– Nem épp a legkellemesebb volt a távozásom Magyarországról. Az edzőt és a klubigazgatót is elküldték a szezon elején. Az új vezetés 4-5 új külföldi játékost is igazolt, de a helyi, légiósokra vonatkozó szabályozás miatt így számomra sem maradt hely, és néhány nappal az átigazolási időszak vége előtt szerződést akartak bontani velem is. Először hathavi, majd egy évnyi fizetést ajánlottak fel a szerződésbontás fejében, végül az utóbbiban állapodtunk meg, ennyit lehet egyébként is kifizetni maximum a magyar törvény alapján. Nem akartam eljönni, de nem tudtam mit tenni. Az biztos, hogy a Videotonnál soha nem futballozom majd. – Az utolsó mondata olvasása után, szerintem a vidi drukkerek a mai napon megisznak még egy felest, hisz nekik biztos nem fog hiányozni a derék Kees.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.