Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem akármilyen bravúrt vitt véghez Izland, akik kétgólos hátrányból álltak fel Görögországban, és fordítottak. A szintén EB-résztvevő albánok nagyon megszenvedtek Izlandon, míg néhány másik európai válogatott találkozójáról is beszámolunk.
Görögország – Izland: 2-3
G: Fortunisz (bün. 19., 31.) ill. Traustason (34.), Ingason (70.), Sigthorsson (82.)
A görög válogatott már a VB-selejtezőkre készült, és úgy tűnt, hogy kifejezetten jó eredményt is fognak elérni, hiszen a 18. percben Hallfredsson hozott össze egy büntetőt, Fortunisz pedig köszönte szépen a lehetőséget, és értékesítette. Nem sokkal később megint ő volt eredményes, ezúttal akcióból. Nagyon komoly védelmi hibát használt ki, egy rossz felszabadítást küldött a hosszú sarokba a középpályás. A szépítés egy borzasztó szerencsétlenkedés után jött össze, egy vendég szögletet az egyik védő fölfejelt az égbe pont Ingason elé, aki ellőtte a labdát kapásból a hosszúba.
Az egyenlítés ismételten pontrúgás követően jött össze, ekkor egy szabadrúgást csúsztatott a hosszúba Ingason. Végül a győzelmet is sikerült megszerezni a szigetlakóknak, Sigthorsson döntött a 82. percben. A mérkőzés intőjel lehet számunkra, látszik, hogy Izland pontrúgásokból nagyon veszélyes, már a selejtezősorozatban is sok gólt szereztek rögzített szituációt követően.
Luxemburg – Albánia: 0-2
G: – ill. Sadiku (63.), Cillakeshi (75.)
Albánia elég komolyan megszenvedett Luxemburgban, pedig még segítséget is kaptak, hiszen Jonathan Joubert-et kiállították még a félidő előtt (barátságos meccsen azért szép teljesítmény piros lapot kapni…). Végül sikerült bedarálni a miniállamot Sadiku és Cillakeshi góljaival, de erre az eredményre azért nem lehetnek nagyon büszkék.
Macedónia – Bulgária: 0-2
G: – ill. Rangelov (65.), Tonev (87.)
Egyik válogatott sem jutott ki a nyári világeseményre, így nyugodtan készülhettek a VB-selejtezőkre. Úgy tűnik, hogy Bulgária tart előrébb, Rangelov és Tonev góljaival tudtak diadalmaskodni idegenben.
Gibraltár – Lettország: 0-5
G: – ill. (Ikaunieks 46., 84.), Dubra (53.), Sabala (57.), Visnakovs (82.)
Gibraltár egészen jól tartotta magát az első félidőben, a másodikban viszont ledózerolta őket Lettország. Ikaunieks duplával jelentkezett, rajta kívül Dubra, Sabala és Visnakovs is eredményes volt.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.