Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte biztosra vehető, hogy hat esztendő után a nyáron elhagyja a Manchester City labdarúgócsapatát Yaya Toure a középpálya motorja. A 32 esztendős labdarúgó még nem kívánja szögre akasztani a stoplist, ám nagy kérdőjel, hogy milyen szinten folytatja tovább. Jelen állás szerint három lehetőség körvonalazódik a számára, egyik London irányába mutat.
A téli átigazolási finis hajrájában azt lehetett olvasni Yaya Toure kapcsán, hogy kínai kérői vannak és szinte biztosak lehetünk benne, hogy ez a vonal él és nem csak télen repkedtek kelet irányából az átigazolási bombák, hanem a nyáron is így lesz, hiszen még csak a folyamat elejét éljük. Kérdés, hogy Toure pénzt akar keresni, vagy továbbra is magas szinten szeretne focizni. Netán lesz olyan ajánlata, mely mindkettőre lehetőséget ad. A kínai klubfutball révén jegyezzük meg, hogy egyelőre csak a pénzt látjuk, maga a sportág nem képvisel számottevő erőt a futballtérképen.
A másik lehetőség Torinó lehet, a Juventus elviekben szívesen foglalkoztatná az elefántcsontpartit a szinte biztosan távozó Paul Pogba helyén. Az olasz klubok, így az “öreg hölgy” sem feltétlenül tud top fizetési kondíciókat nyújtani, mint például a Manchster City, de a csúcsfutball garantált, tehát egy köztes megállapodásról lehetne szó.
Végezetül pedig a legfrisebb pletyka, mely London irányába mutat. A West Ham vezetői ugyanis komolyan gondolják a csapat jelenlegi pozícióját és jövőre is versenyben szeretnének lenni a Bajnokok Ligája indulást érő helyekért. A “kalapácsosok” jelen állás szerint egy ponttal vannak lemaradva Toure jelenlegi csapata a Manchester City mögött, s nincs kizárva, a jövő évi BL-ban való részvétel. Ez egy jó hajrával jelen állás szerint karnyújtásnyira van. A West Ham vezetői állítólag 20 millió fontot szánnának az üzletre, arról azonban nem szól a fáma, hogy milyen fizetési kondícióval csábíthatják a klasszis irányítót.
Toure 2010-es manchesteri bemutatkozása óta 260 tétmérkőzésen viselte a City címerével ellátott szerelést, s ez idő alatt a csapat legendái közé emelte magát teljesítményével, mely helyenként csatárokat megszégyenítő volt, ugyanis 72 gól és 45 gólpassz fűződik a nevéhez.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.