Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A valamelyest idősebb generáció emlékezhet rá, amikor jó 10-15 éve akár mind a két galíciai csapat, azaz a Celta és a Depor is a nemzetközi kupaindulásért harcolt. Jelenleg inkább előbbi európai szereplése a valószínűbb. Sőt, akár még a BL is összejöhet a vigoiak számára.
La Liga – 31. forduló
Remek kis taktikai csatát hozott a tartományi rangadó, bár a várt három-négy-öt gólos adok-kapok sajnos elmaradt. A negyedik helyen álló Villarealt befogni igyekvő Celta a 90 perc során végig támadólag lépett fel, ám nem volt igazi ellenszere a Deportivo igenis hatékony kontrajátékával szemben.
Ugyan a Depor 2005 óta tartó vigoi nyeretlensége nem szakadt meg tegnap éjszaka, alighanem a vendégek jobban örülnek a jobb nevekből álló hazaiak elleni reminek.
A Celtából Duran Nolito megszerezte tizedik bajnoki gólját, amivel kezdi megközelíteni a korábbi Barca támadó tavalyi (13) és tavalyelőtti (14) produkcióját.
Celta Vigo – Deportivo La Coruna 1-1 (1-1)
Helyszín: Balaídos (Vigo); Vezette: Fernando Borbalan
Celta: Alvarez – Jonny, Gomez Sola, Cabral, Mallo – Wass, Radoja – Nolito, Orellana, Bongonda – Aspas.
Depor: Lux – Navarro, Sidnei, Arribas, Juanfran – Mosquera Parada, Borges – Fajr, Alberto, Cartabia – Perez Martinez.
Gólszerzők: Nolito (30. perc), ill. Borges (21.)
Sárga: Jonny (15. perc), Wass (18.), Cabral (78.), Mallo (90+4.), ill. Arribas (61., 68.), Luisinho (87.), Manu (90+2.)
Kiállítva: Arribas (68.), ill. –
A mérkőzés góljai:
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.