Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A VfB Stuttgartól hoz nyáron erősítés a Wolfsburg. Középpályán erősítették meg a keretüket.
Megvan a Wolfsburg első nyári igazolása. Ligán belül oldották meg a transzfert, mivel a VfB Stuttgart csapatától vásároltak. Didavira esett a választásuk, mivel a játékos szerződése júniusban le fog járni. A 26 éves középpályás ebben az idényben fontos szerepet játszik a csapatban, és egy sikeres szezonzárás során neki is köszönhető lesz az, hogy a csapat erős középmezőnybeli helyezést ér el. A múltja nem volt ilyen fényes, mivel a karrierjét sokáig sérülések hátráltatták. A Stuttgart próbált szerződést hosszabbítani vele, azonban ő elutasította a próbálkozásokat, és kijelentette, hogy szívesen csatlakozna a Wolfsburg csapatához.
kép: whoscored.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.