Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz labdarúgó bajnokság a hét elejére is tartogatott számunkra egy mérkőzést. A Bologna fogadta hazai pályán a sereghajtó Hellas Verona csapatát. Szó se róla, egyértelmű esélyes a hazai csapat volt a mérkőzésnek. No, de lássuk mit is ér a papírforma.
Bologna – Hellas Verona 0:1 (0:1)
Gólszerzők: Samir (42.)
Nehéz bármit is mondani az első félidőről. Illetve nehéz a gólon kívül mást megemlíteni. Ugyanis a félidő végén betalált a vendég csapat a Bologna hálójába, egy nagyszerű szöglet után. Alapvetően ez is volt a félidő egyetlen helyzete. Szégyen szemre a hazai gárda mindössze háromszor próbálkozott kapura lövéssel.
A második játékrészre többet várt az ember a Bologna együttesétől. Ám lényegi változást nem tudtak eszközölni a játékukon, nem hogy az eredményen. Ellenben már volt kimondott gólhelyzetük. Rizzo jutott lövéshez, de egy blokkban elakadt. Pedig igencsak ígéretesnek tűnt a próbálkozás.
fotó: Serie A hivatalos Facebook oldala
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.