Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Csertői Aurél a sajtótájékoztatót gyorsan össze csapta, rosszat nem akart mondani, jót meg nem tudott.
Csertői Aurél: először is gratulálok a Ferencvárosnak a bajnoki címhez és sok sikert a kupában. 2 piros lap és 2 11-es elmaradt a meccsen, a Fradi jobban játszott, de befolyásolta a meccset a játékvezető működése.
Thomas Doll: Jó estét! Taktikailag át kellett állni, mert a két szélső hátvéd kiesett eltiltás miatt. Jól kezdtük a mérkőzést, sokáig tartottuk a labdát. 2-0-ra vezettünk. Ahogy az elmúlt meccseken is volt, teljesen hirtelen, az ellenfél első támadásából gólt kaptunk. A második félidő elején nem találtuk jól a ritmust. Lecseréltük a fáradt Böde Danit, így gyakorlatilag egy középpályással több volt a pályán. Ezek után megint önmagunkra találtunk, gyakorlatilag a kapitányunk találatával, aminek nagyon örülök, hisz egy hosszú sérülés után tért vissza. Ezt követően a Paks egy emberrel kevesebben volt a piroslap miatt, így szerkezetet váltottunk, s jöttek az újabb gólok. Lehet, hogy egy góllal több is, mint kellett volna. Örülök , hogy a csapat ilyen szép teljesítményt nyújtott ezen a napon.
Szeretnék ezúton mindent megköszönni az összes kollégának, minden játékosnak, s legfőképpen a szurkolóknak az egész évhez. Csapatomban az a legjobb, hogy senki nem gondolja azt, hogy több lenne, mint a másik. Nagyszerűen tudnak a fiúk küzdeni egymásért, a csapatért. Örülök, hogy jól sikerültek a szezon előtti játékos kiválasztások.
Eddig is kaptak a fiatalok játéklehetőséget, továbbra is előttük a lehetőség. Nagy Dominik például ma is kiválóan játszott. Sajnos a fiatalokból hiányzik valami, de amint meglesz, megkapják a lehetőséget. Csak azért nem fogunk fiatal játékosokat beküldeni, hogy az újságban azt olvashassam, hogy a Doll fiataloknak adott lehetőséget. Teljesítmény számít.
“Nagyon elégedett vagyok, köszönöm szépen” – mondta Thomas Doll magyarul lezárva a sajtótájékoztatót.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.