Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az FC Barcelona trénere rátapintott a lényegre, hiszen lényegében a mumus otthonába látogatnak ebben a fordulóban – fontos állomás lehet ez a bajnoki címhez vezető úton.
Minden csapatnak vannak olyan ellenfelei akikkel nem szívesen találkoznak, akikhez szívük szerint nem utaznának vendégségbe és alapvetően nem sok jó élményük van róluk – a Barcelonának ez az ellenfele a Real Sociedad, azon belül is az Anoeta.
A baszk csapat stadionja már többször is kifogott a gránátvörös-kékeken, akik például tavaly ki is kaptak ott. A meccs előtti sajtótájékoztatón a Barca edzője, Luis Enrique nyilatkozott ezzel kapcsolatban.
“Mindig nagy dolog, amikor az Anoetába látogatunk, de a tavalyi vereség csak egy egyszeri alkalom volt. Lépnünk kell valamit és megérteni, miért áll fenn ez a helyzet. Remek pályájuk van és remek, támadófocit játszanak. Nem lesz könnyű, ez a legnehezebb kirándulásunk lesz a szezonban. Hét meccs van hátra és attól függetlenül hogy mi történik az Anoetában, onnantól csak hat marad.” – tapintott rá a lényegre Luis Enrique.
Azt meg már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a Sociedadot a korábbi Barcelona B-tréner, Eusebio irányítja, de a csapat alapvetően idén nincs valami jó formában. Jelenleg sokkal kisebb játékerőt képviselnek, mint egy évvel korábban.
Képesek lehetnek meglepetésre? Ki tud kapni egymás után kétszer is a Barca a bajnokságban? Ma este kiderül.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.