Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A forduló rangadójának ezúttal White Hart Lane adott otthont, hiszen a Tottenham Hotspur a Manchester United csapatát fogadta. A vártnál később kezdődött a találkozó, mivel a “vörös ördögök” busza forgalomba került. Az első félidő folyamán a hazaiak dolgoztak ki veszélyesebb lehetőségeket, azonban a gól elmaradt. A második játékrészre nem változtak a dolgok, hiszen a Spurs továbbra is több helyzetet dolgozott ki, melynek meglett a böjtje, mivel 5 perc alatt háromszor is bevették a vendégek hálóját.
Tottenham Hotspur – Manchester United 3-0 (0-0)
Helyszín: White Hart Lane
Gólszerzők: Dele Alli(70.), Alderweireld(74.) ill. –
Sárga: Rose(72.),Walker(83.),Dele Alli(90+2.) ill. Darmian(74.),Depay(83.),Young(84.)
Kiállítás:
Tottenham: Lloris-Walker,Alderweireld,Vertonghen,Rose-Dier,Dembele-Lamela(Chadli 86.),Alli(Mason 90+3.),Eriksen-Kane(Son 88.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Manchester United: De Gea-Fosu-Mensah(Darmian 68.),Smalling,Blind,Rojo-Carrick-Mata(Depay 76.),Lingard,Scheiderlin,Martial-Rashford(Young 46.). Vezetőedző: Louis van Gaal
Első félidő: A találkozó első lövését Lingard eresztett meg, melyet az egyik csapattársa blokkolt. A 11. percben Fosu-Mensah próbálkozott, de az egyik hazai védő közbe tudtak avatkozni. A 19. minutumban Rose eresztett meg egy távoli bombát, ami elkerülte De Gea kapuját. A 26. percben Eriksen tett kísérletet a gólszerzésre, viszont a labda elsuhant a jobb oldali léc mellett. Nem sokkal később egy beadást követően Lamela bólintott kapura, de az argentin nem tudott élni a hatalmas lehetőséggel.
Második félidő: A szünet után nem változott a helyzet, hiszen a második játékrész legelején úgyszintén a Spurs dolgozott ki veszélyesebb akciókat. Az 51. percben Eriksen és Dier is megpróbálta bevenni De Gea hálóját, de a spanyol portás mindkét szituációban jól állta a sarat. A 62. minutumban Martial került helyzetbe, de Lloris résen volt és hárítani tudott. Nem sokkal később a londoni gárda megtörte a gólcsendet. Eriksen beadása után Dele Alli vette be a United kapuját. A 74. percben megduplázta előnyét a hazai csapat. Lamela szabadrúgását követően Toby Alderweireld csúsztatott a hálóba. Egy percen belül jön az újabb Tottenham találat. Ezúttal Erik Lamela neve mellé jegyezhettünk fel gól. A hazaiak kihasználták helyzeteiket a második játékrész folyamán, így megalázó csapást mértek a “vörös ördögökre.”
https://www.youtube.com/watch?v=NlPpJzVhWU8&nohtml5=False
Képforrása: Tottenham facebook oldala
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.