Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Komoly történelmi tettet kellene végrehajtania ahhoz a Real Madridnak, hogy ma este a Santigao Bernabeu közönsége előtt harcolja ki a Bajnokok Ligája elődöntőbe jutást, az első meccsen brillírozó, és kétgólos előnybe kerülő Wolfsburg ellen.
Bajnokok Ligája
Negyeddöntő – Visszavágó
20:45 Real Madrid – VfL Wolfsburg
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid)
Az odavágó eredménye: 2-0
Az odavágó margójára:
A Real már mostanra legendássá váló németországi vereségét a legtöbben a „Királyiak” beképzeltségére fogják. Természetesen a 2-0-s végeredmény korántsem csak Cristiano Ronaldoék lenéző hozzáállásáról, sokkal inkább szól arról, hogy bizony ez a Wolfsburg az idei Bajnokok Ligájában ott folytatta a menetelést, ahol a Bundesligában tavaly tavasszal abbahagyta. Más kérdés, hogy a Hecking-fiúk az idei bajnoki szezonban már korántsem remekelnek mindig.
Lehet elmélkedni, okokat keresni a meglepően sima Real-zakóra, de egy dolog igazán biztos: fordított végeredmény esetén ma nem gondolkoznánk azon, hogy vajon képes lenne-e a csodára a Wolfsburg. Ám arról a Real Madridról beszélünk, amely abba a szűk világelitbe tartozik, amely képes lehetne akár még nagyobb pofon és hátrányba kerülést követően is felállni a padlóról.
Ez történt a párharc első meccsén:
https://www.youtube.com/watch?v=FiVwhtTMdvI
Forma
Real Madrid: Ugyan manapság mindenki a Real Madridot illetően a gatyás-feszítős Ronaldo utánzással van elfoglalva, de annak a képnek az előélete sokkal lényegesebb: győzelem a Barca elleni El Clásicon. Ami már csak azért is kiemelendő, ugyanis 2016-ban idegenben remekül megy Ronaldoéknak, a hazai pálya adta előnyről pedig már nem is kell külön megemlékeznünk, bár a gépezetbe néha becsúsznak rangadós vereségek a szentélyben (Atlético 0-1; Barcelona 0-4).
Meg kell emlékeznünk a legutolsó meccsről, ami a közvetlen formáról árulkodik: Zinedine Zidane egy gyors félidei gólzáport vezényelt le tanítványaival, így a végeredmény egy erőlködésmentes 4-0 volt, az Eibar ellenében.
Wolfsburg: Jelenállás szerint a Bundesliga hátralévő öt fordulójában azért is nagyon kell tepernie a „Farkasoknak” hogy egyáltalán odaérjenek valamelyik, Európa Liga indulást garantáló pozícióba a végelszámolásnál. A zöld-fehérmezes egylet múlt heti csodagyőzelme már csak azért is nagy szám, mert a német bajnokságban már négy forduló óta nyeretlenek. Sőt, borzasztóan ciki zakóba (0-3) szaladtak bele Leverkusenben. Egyébként meglehetősen gyámoltalanok is idegenben a németek, lévén idén mindössze öt győzelemre voltak képesek vendégként.
A Real elleni visszavágóra André Schürrle és társai egy hazai 1-1-re voltak jók, a szintén nemzetközi kupaindulásra hajtó Mainz-cal szemben.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.