Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egy közvetítés tette „legendássá” a majd százötven élvonalbeli mérkőzésen működő egykori játékvezetőt. Maczkó József hetvennyolc esztendős volt.
Nem kevesebb, mint 133 első osztályú bajnokit vezetett le Maczkó József 1976 és 1987között. Egyik legemlékezetesebb történet vele kapcsolatban egy Vasas-mérkőzést közvetítő szintén szakmája egykori kiválósága, Vass István Zoltán már-már szállóigévé vált mondata. „A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.”
Maczkó Józsefet 2016. április 26-án, 11.30-kor, a X. kerületi Újköztemetőben helyezik végső nyugalomra hamvasztás után.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.