Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kisorsolták a 2018-as oroszországi világbajnokság ázsiai régiójának utolsó selejtezős körét, melyben többek között egy csoportba került Ausztrália és Japán. A sorozat szeptemberben folytatódik a négy közvetlen Vb-kvótáért.
Malajzia fővárosában Kuala Lumpurban megtartották kedden az állva maradt 12 csapat számára a Vb-selejtező következő – utolsó – körének sorsolását. A keddi sorsoláson egy csoportba került többek között az Ázsia Kupa címvédő Ausztrália és a legtöbb kontinens tornát nyerő Japán. Míg az A csoport sláger párosítása mindenképpen a Dél-Korea-Irán lesz. Érdekesség még az A csoportból Katar és Kína besorolása, hiszen ők már az előző 40 csapatos főtáblán is egy ötösben voltak. Ekkor a csoportot Katar nyerte Kína előtt. Csoport rivális lesz még Üzbegisztán és Szíria.
A B csoportba kapott még besorolást a már említett Ausztrália és Japán mellé Szaúd-Arábia, és az Arab Emirátusok, illetve Irak és Thaiföld. Érdekesség itt is, hogy az előző körben szintén egy csoportban volt a szaudi, illetve az emírségbeli válogatott és a thaiföldi, iraki csapat is azonos csoportból jutott tovább.
A selejtezők szeptember elsején kezdődnek, a hatos csoportok első két helyezettje jut ki közvetlenül a világbajnokságra, a két harmadik pedig egymással mérkőzik meg azért a jogért, hogy interkontinentális pótselejtezőt vívjon az észak- és közép-amerikai, valamint karibi térség (CONCACAF) utolsó kvalifikációs körében negyedikként végző ellenféllel.
A 2018-as oroszországi Világbajnokság ázsiai zónájának
3. (döntő) selejtezőköre
A-csoport: Irán, Dél-Korea, Üzbegisztán, Kína, Katar, Szíria
B-csoport: Ausztrália, Japán, Szaúd-Arábia, Arab Emírségek, Irak, Thaiföld
Fotó: latestcanada.com
Becz Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.