Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League 34. fordulójának nyitómérkőzésén a Norwich City a Sunderland csapatát fogadta. A mérkőzést a “kanárik” kezdték jobban, de ennek ellenére a “fekete macskák” szerezték meg a vezetést, miután Borini értékesíteni tudta a saját maga által kiharcolt büntetőt. A második játékrész elején tovább növelte előnyét a vendég gárda, majd ezt követően is láthattunk jó néhány lehetőséget. A hosszabbításban Allardyce tanítványai feltették a pontot az i-re, így 3:0-ra diadalmaskodtak a kiesési rangadón.
Norwich City – Sunderland 0-3 (0-1)
G.: – ill. Borini(40.,büntető), Defoe(53.), Watmore(90+1.)
A mérkőzés első veszélyesebb szituációig mindössze két percet kellett várni. O’Neil ívelhetett be egy szabadrúgást, de a Sunderland védői kitudták vágni a hazai játékosok elől. A 12. minutumban Brady ívelt közepre, mely után Mbokani fejelhetett kapura, amit a vendégek portása könnyedén védett. Nem sokkal később Borini játszotta be magát a tizenhatoson belülre, ezt követően pedig lőtt, viszont a labda elgurult a gólvonal előtt. A 26. percben Brady beadása után Kaboul majdnem öngólt vétett, viszont szerencséjére Mannone résen volt. Egy minutummal később Olsson eresztett meg egy távoli bombát, melyet a “fekete macskák” hálóőre bravúrral hárított. A 40. minutumban óriási lehetőség elé jutott a vendég gárda, hiszen a játékvezető büntető ítélt, miután Wisdom szabálytalanságot követett el Borinivel szemben. A tizenegyes mögé a sértet állt oda, amit értékesíteni tudott. A szünet után nem kellett sokat várni egy újabb helyzetig. A 48. percben Redmond találta telibe a bal oldali kapufát. Az 53. minutumban újabb gólt szerzett a Sunderland. Borini középre gurítása után Defoe vette be a Norwich hálóját. A 63. percben Mbokani próbálkozott, de a lövése gyengére sikeredett, így Cattermole könnyedén tudott tisztázni. Néhány minutummal később igazi sortüzet láthattunk a vendégek kapuja előtt, viszonyt a hazaiak balszerencséjére egyik sem akart beakadni. Bő negyedóra elteltével Redmond eresztett meg egy távoli lövést, de nem tudott kifogni Mannonén. A 91. percben feltette pontot az i-re a Sunderland, Larsson passza után Watmore talált be.
https://www.youtube.com/watch?v=m-L3t1-ijnA
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.