Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy minden futballszerető remélte, kivéve talán az FC Barcelona szurkolóit, bizony az Atlético Madrid egy remek győzelemmel hajszolta ismét arcpirító vereségbe a katalán sztárcsapatot. Lássuk mi történt a Vicente Calderonban.
La Liga – 33. forduló
Rutinból és lendületből játszva, méltóan egy frissen Bajnokok Ligája elődöntőbe jutott együttestől, egy sima hármassal küldte haza a kiesés ellen küzdő Granada csapatát, a Diego Simeone vezette Atletico Madrid.
A fővárosiak már az első negyedórát vezetéssel zárták le, ugyanis Koke talált be Fernando Torres passzából. A két vezéregyéniség a második félidőben még felcserélte a szerepet, majd a hajrában még Correa tette biztosabbá a győzelmet.
Később pedig biztossá vált, hogy ez a hármasok éjszakája lett a „Matracosok” számára, lévén három gólt rúgva dolgozták le hátrányukat, az éllovas Barcelonával szemben. Izgalmas hajrá vár ránk a spanyol pontvadászatban!
Atlético Madrid – Granada 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Koke (15. perc), Torres (59.), Correa (83.), ill. –
Sárgalap: Gabi (50. perc), Fernandez (81.), Torres (88.), ill. Doucoure (28.), Penaranda (38.), Biraghi (46.), Baral (73.), Rochina (74.).
Meghökkentő madridi zakóba futott bele az Európa Ligában a legjobb négy közé jutott Villareal. A „Sárgatengeralattjáró” kissé fáradtan lépett pályára a Rayo ellen, amelynek győztes gólját a magyar származású venezuelai válogatott csatár, Miku szerezte. A 30 esztendős támadó hét találatnál jár a szezonban.
Rayo Valelcano – Villareal 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Guerra (7. perc), Miku (81.), ill. Adrian (20.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.