Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A köztudottan Aston Villa-érzelmű Tom Hanks egy videóinterjúban azt mondta, hogy a szezon elején fogadást kötött – ő akkor arra tippelt, hogy a Leicester City lesz a bajnok idén.
A filmcsillag jókedvű volt, bár amint előkerült az Aston Villa neve, leginkább sírni támadt kedve. Szeretett csapata idén búcsúzik az angol élvonaltól, ettől függetlenül nem olyan vészesen rossz a helyzet.
Azt ugyanis egyből hozzátette, hogy fogadott a Leicester City bajnoki címére a szezon előtt, így a feltett 100 fontból jóval több lesz – tud majd vigasztalódni.
Ravasz mosolyából azonban az árulkodik, hogy van valami csavar a történetben. Nincs rá garancia, hogy valóban tett ilyen fogadást, tehát fenn áll a veszélye annak, hogy Hanks úr csak mókázott egy kicsit.
Az említett részlet a video vége felé található.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.