Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az első fordulóban való részvételt megússza, ám a második körben már természetesen játszania kell a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája főtáblára kerülésért, melynek első lépcsőfoka sem ígérkezik könnyűnek. A magyar bajnok UEFA-koefficiense ugyanis igen alacsonyan van (3.475), így ráadásul nem lesz kiemelt, szinte biztos, hogy igen erős és kellemetlen csapat érkezik majd Magyarországra. Összehasonlítás gyanánt az osztrák bajnok Red Bull Salzburg például 42.520 ponttal bír ezen összehasonlításban, de még a szlovén Maribor is 21.625 egységgel áll a listán. Nézzük, kik lehetnek a Fradi ellenfelei.
Még a 2015/16-os kiírásnak sincsen vége, ám lassan már körvonalazódnak a 2016/17-es sorozat résztvevői, s hamarosan az első két selejtezőkör sorsolásán is túllelsz a mezőny, mely még nem teljes, de nemsokára az lesz. A sorsolást június 20-án tartják, míg a második kör első meccseit július 12–13-án, a visszavágókat 19–20-án rendezik majd. Van jó pár csapat a listán, akiket azért jó lenne elkerülni…!
A fent említett csapatokhoz csatlakozhat
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.