Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Öt bajnokságban vetették össze az adatokat, és derítették ki a számok alapján, hogy ki a legjobb hátvéd az adott ligában.
Az öt legnagyobb labdarúgó bajnokságot, a spanyolt, az angolt, a németet, a franciát, és az olaszt vizsgálták. A kutatás célja az volt, hogy megállapítsák statisztikailag ki a legjobb a saját kapuja előtt. A két fő szempont az volt, hogy a csatárokkal való összecsapásban mennyire kemények, illetve hány labdát tudnak elcsenni a támadó együttestől. A felmérés kritériuma volt az, hogy a labdarúgónak legalább a játékidő 60%-át pályán kellett töltenie.
A vizsgálat során kiderült, hogy a három legjobb középhátvéd, Hummels, a Dortmundból, Thiago Silva, a PSG-ből, illetve Nicolas Otamendi, a Manchester Cityből. A szélen Dani Alves, Barcelona, Philipp Lahm, Bayern München és Filipe Luís, Atlético Madrid bizonyultak a legjobbnak.
kép: skysports.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.