Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A mai nap folyamán a Dinamo Bukarest – Vitorul Constanta találkozón a 70. percben Patrick Ekeng összeesett, és sajnálatos módon elhunyt.
Patrick Ekeng kétszer húzhatta fel magára a kameruni válogatott mezét, a védekező középpályást leginkább a Córdobából ismerhetjük, akikkel megjárta a spanyol első osztályt. A kiesés után gyakorlatilag felmondott és a Dinamo Bukaresthez szerződött.
Itt 7 meccsen lépett pályára, a tragédia a mai Vitorul Constanta elleni találkozón történt, a 70. percben egyszerűen összeesett a pályán. Az orvosi stáb azonnal berohant a pályára, hogy újraélessze, de sajnos nem tudtak segíteni rajta, Ekeng 26 éves volt. Nyugodjék békében. Itt egy videó az esetről, csak erős idegzetűeknek.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.