Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Holnap kupadöntő, s egy játékosnak ez a meccs még többet jelenthet, mint a többi pályára lépőnek, hiszen elképzelhető, hogy soha többet nem láthatjuk az NB I-ben már, igaz nem akar még visszavonulni, a 38 éves támadó.
Kabát Péter 7 gólos (második) a Magyar Kupa góllővőlistáján, csak az edzőn múlik számít e a rutinos csatárra a holnapi döntőn.
– 100%-os állapotban vagyok, egyetlen edzést sem hagytam ki, és lehet ez lesz életem utolsó Újpest mérkőzése. Soha nem bocsátanám meg, ha játék nélkül, vagy vereséggel kellene befejeznem a pályafutásomat szeretett klubbomnál.
Fergeteges hangulatra és győzelemre számítok a Magyar Kupa döntőn! Minden idők legszebb pillanata, és egyben hazai focitörténelem lesz, hogy félig lilába borulhat holnap a Groupama. Ha győznénk, legszívesebben Újpestig futnék a kupával, és a Szurkolóinkkal végig az Üllői úton! – írta facebook oldalán.
Kabát Péter tavaly nyáron 1 évre hosszabbított. A vezetőség már előtte is a szakmai stábban szeretett volna neki helyet biztosítani, de a csatár a további játék mellett döntött. A nyári folytatás még kérdéses, hogy hol, hisz a csapatok már nem igazán akarnak szerződtetni egy 38 éves játékost. (télen a vele egy idős Kenesei Krisztián is csak az NB III-as III.Kerületnél talált magának helyet) Jövőre az MLSZ a 2 1996 utáni játékos szerepeltetése után ad bónuszt, Kabát pedig ennél majdhogynem 20 évvel idősebb, hisz 1977-ben született. (ő első NB I-es meccsét 1995 őszén játszotta….)
Kabát Péter pályafutása a labdarúgó NB I-ben.
1995-96 ősz | Kispest – Honvéd | 1 | – |
1995-96 tavasz | Kispest – Honvéd | 7 | – |
1996-97 | Kispest – Honvéd | 4 | – |
1997-98 ősz | Kispest – Honvéd | 13 | 1 |
1997-98 tavasz | Kispest – Honvéd | 4 | – |
1998-99 ősz | Kispest – Honvéd | 14 | 3 |
1998-99 tavasz | Kispest – Honvéd | 15 | 3 |
1999-2000 ősz | Vasas | 15 | 3 |
1999-2000 t | Vasas | 15 | 10 |
2000-2001 ősz | Vasas | 16 | 12 |
2000-2001 t | Vasas | 16 | 12 |
2008-09 ősz | Újpest | 14 | 8 |
2008-09 tavasz | Újpest | 11 | 8 |
2009-10 ősz | Újpest | 14 | 11 |
2009-10 tavasz | Újpest | 10 | 4 |
2010-11 ősz | Debrecen | 11 | 5 |
2010-11 tavasz | Debrecen | 5 | – |
2011-12 ősz | Újpest | 13 | 3 |
2011-12 tavasz | Újpest | 9 | 4 |
2012-13 ősz | Újpest | 16 | 10 |
2012-13 tavasz | Újpest | 10 | 3 |
2013-14 ősz | Újpest | 15 | 4 |
2013-14 tavasz | Újpest | 9 | 2 |
2014-15 tavasz | Újpest | 2 | – |
2015-16 ősz | Újpest | 3 | – |
2015-16 tavasz | Újpest | 11 | 1 |
Összesen: 273/107
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.