Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az elmúlt héten két csatárral hosszabbított a kék – fehér csapat, ma pedig már az első új igazolást is bejelentette, az előző bajnokság 4.helyezettje.
A következő szezonban a dobogóért küzdhet a középpályás
Khaly Thiam a védekező középpályás posztjáról Amerikába távozott, az új igazolás pedig pont ezen a poszton vethető be. Igaz annyiból érdekes Borbély Bálint szerződtetése, hogy tavasszal összesen 2-szer kapott lehetőséget a kieső békéscsabai csapatban. Ősszel még 12 pályára lépést tudott le a békéscsabai középpályán. Korábban Kazincbarcikán, Szegeden, és Szabadkígyóson is játszott.
– Semmit nem adnak ingyen – mondta Borbély az MTK hivatalos honlapjának. – Tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó játékosokkal kell megküzdenem a csapatba kerülésért. De többet érzek magamban, mint hogy az NB II-ben játsszak.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.