Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az AS Roma bosnyák válogatott középpályása, Miralem Pjanic nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, hogy a labdarúgásban nem tudhatja az ember, hogyan is alakul a sorsa. Ez azért fontos az ő esetében, hiszen nem kevés gárda van a nyakán, azzal a céllal, hogy Pjanic az ő mezüket vegye fel a következő szezontól és ne a fővárosiakét.
Amennyiben hihetünk az angol, olasz és spanyol lapoknak, akkor nem kisebb csapatok állnak sorban a kegyeiért, mint a Juventus és a Chelsea. A rivális olasz gárda vezetőedzője, Allegri már régóta keres megfelelő irányítót, míg a Conte féle Chelseat…hát azt a csapatot mostanság mindenkivel szóba hozzák. Mindenesetre a bosnyákot megkérdezték, hogy hogyan is érez ezzel kapcsolatban:
” A futballban sosem tudhatod..”
“Még két év van hátra a szerződésemből és nagyon jól érzem magam. Akklimatizálódtam, szeretem ezt a várost (Róma) és a klubot is. Remélem, hogy egyszer trófeákat nyerhetek itt.”
Nem mondott túl sokat, úgymond nyitva hagyott egy kaput magának a játékos. Ám mielőtt a szurkolók elkeserednének, leírhatjuk, hogy az ASR vezetősége tervezgeti Pjanic szerződéshosszabbítását. Így meglehet, hogy mire a nyár elkezdődik, ez a cikk már sztornó lesz.
Borbély Szabolcs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.