Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A szezon végeztével nem kizárt, hogy Mario Götze három esztendőt követően távozni fog jelenlegi csapatától, azaz a Bayern Münchentől. A bajorok nagy reményekkel igazolták le 2013 nyarán az ifjú támadó középpályást, aki nem igazán tudta hozni a tőle elvártakat. No, de összességében még nincs minden veszve a számára.
Három együttes is szívesen is látná a Bayern München középpályását, Mario Götzé. Angol lapok szerint a Premier League-ből a Chelsea és a Liverpool érdeklődik a német játékos iránt, míg korábbi klubja, azaz a Borussia Dortmund is hajlandó lenne új szerződést kínálni neki a körülmények ellenére. A 24 esztendős labdarúgó állítólag elsődlegesen nevelő klubjához térne vissza, ahol nem biztos, hogy túl szívélyes fogadtatásban lenne része.
Mario Götze mindössze 17 esztendős volt, mikor Jürgen Klopp bizalmat szavazott neki a Borussia Dortmund színeiben, majd a következő évben alapemberré vált. A 2011/2012-es szezonban egy hosszabb kihagyás várt rá, de a 2012/2013-as kiírás folyamán többnyire elkerülték a problémák, igaz a Bajnokok Ligája döntőn nem tudott pályára lépni, ami eddigi karrierjének csúcspontja lehetett volna. Ezt követően 2013 nyarán a Bayern München lecsapott rá, habár jó párszor bevette az ellenfelek hálóját, illetve a gólpasszokat sem hanyagolta el, azonban összességében nem tudta hozni a vártakat. Nevelő együttesében 116 tétmérkőzésen kapott esélyt a bizonyításra, melyek során 31 találatig jutott és 44 gólpasszt osztott ki társainak, míg a bajor gárdánál minden frontot egybe véve 114 találkozón léphetett pályára, ezalatt pedig 34 alkalommal szerzett gól illetve 24 találatot készített elő.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.