Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már csak az ötödik hely sorsa volt kérdéses szombat este a spanyol bajnokságban, hol az Atletico fogadta a Celta Vigo együttesét.
Mivel a Real Madrid és a Barcelona is megnyerte az idei utolsó bajnokiját, ezért az Atleti-Celta találkozónak már nem maradt túl sok tétje – csak az ötödik hely sorsa maradt kétséges. A Celta Vigo az Athletic Bilbaóval viaskodott ezért a pozícióért – a matracosok harmadik helye ekkor már biztos volt. A vendégeknek tehát sokkalta sürgősebb lett volna a győzelem megszerzése, hiszen egy sikerrel elkerülhető lett volna számukra a selejtező ez Európa Ligában. A dolgukat nem könnyítette meg, hogy a baszk rivális könnyedén hozta a saját meccsét – simán legyőzték az idegenben szenvedő Sevillát, így már csak ők tudtak fordítani a saját sorsukon. Ehhez viszont le kellett győzniük a liga harmadik legjobb csapatát. A Vicente Calderónban viszont nem volt könnyű dolguk. A BL-döntőre hangolódó ellenfelük masszív akadályt képzett előttük. A csíkos mezesek az első játékrészben talán egy kicsivel még jobban is játszottak, mint riválisuk, habár a kapura nagyjából hasonlóan veszélyes volt mind a két csapat.
A hazaiak jártak közelebb a vezetés megszerzéséhez, de a vendégek passzoltak jobban. Többet és pontosabban járatták a labdát, de csak átmenetileg tudták uralni a játékot. A második félidőben aztán fordult a kocka és elszálltak a reményeik: egy pontrúgás után Fernando Torres talált be, amivel már az Atletinél volt az előny. Torres amúgy is csapata legjobbja volt, óriási kedvvel játszott. A gyors talált után pedig jött a nyomaték: kis szerencsével ugyan, de Antoine Griezmann vette be a Celta kapuját, ezzel gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A folytatás már nem is ment olyan fordulatszámmal, a világoskékek teljesen elveszítették a reményt hogy itt ők elérjenek valamit – ez végül nem is jött össze. A madridiak így szépen zárták a bajnokságot, a másik oldalon viszont van ok a bosszúságra – nem voltak elég meggyőzőek, így jövőre még az EL-csoportkörbe jutásért is meg kell majd küzdeniük..
http://www.dailymotion.com/video/x4aii8p_fernando-torres-goal-atletico-madrid-1-0-celta-vigo-14-05-2016_sport
http://www.dailymotion.com/video/x4aiiz7_2-0-antoine-griezmann-goal-hd_sport
Atletico Madrid – Celta Vigo 2-0
G.: Torres (51.), Griezmann (54.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.