Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Véget értek Európa honi topligái, így a Bundesliga 2015/16-os kiírása is. A 10 legeredményesebb labdarúgóról már beszámoltunk, sőt megtekinthették Lewandowski 30 találatá is, most azonban jöjjenek azok, akiktől többet vártak, s mondhatni idén valamelyest leszerepeltek.
A Schalke 04 legeredményesebb játékosa Huntelaar lett, s az a 12 gól, melyet lőtt, nem rossz, ám Gelsenkirchenben többet vártak volna tőle. A holland évek óta nem tudja átlépni ezt a határvonalat, hol van már a 29 gólos bajnoki szezon!?
Meier tavaly a Frankfurt színeiben gólkirály tudott lenni, idén ettől jócskán elmaradt. Persze a krónikához az is hozzátartozik, hogy míg idén 30 góllal nyert Lewandowski, addig tavaly 17 találat is elég volt ehhez. A visszaesés azonban akkor is visszaesés. Meier egyébként még növelheti góljai számát, csapata a Frankfurt ugyanis osztályozós párharcra kényszerül a Nürnberg ellenében.
Két olyan labdarúgón vagyunk túl, akikre azt lehet mondani, hogy kicsit alulteljesítettek, most azonban jöjjenek az igazi csalódások, mint például Bas Dost, aki olyan halovány szezont futott, mint csapata a Wolfsburg. A tavalyi szezon meglepetésembere nem tudta akkori tavaszi jó formáját átmenteni, félszezonos fellángolásként könyvelhetjük el őt. Ha pedig a Wolfsburnál tartunk, ki kell emelnünk Max Kruse gyenge szezonját. A német válogatott játékos bizonyára már megbánta a klubváltást, számára az idei év visszaesés volt. A mögöttünk álló 3-4 szezonban hozni tudta a tíz feletti találatszámot, idén azonban csak hatig jutott.
Első németországi szezonja nem volt rossz az Augsburgban, ám Heerenveen játékosként sokkal nagyobb jövőt jósoltak Finnbogason számára. Meglátjuk, hogy jövőre milyen lesz a folytatás, ám az ideivel nem emelkedett ki a többi támadó közül.
Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy Kramaric a Rijeka játékosaként milyen felkapott “árucikké” vált, a Leicester el is vitte, ám a Premier League erősnek bizonyult a számára, így fél év után báltott, s Hoffenheimbe szerződött. Egy picit eredményesebb tudott lenni, ám vele kapcsolatban sem ezt képzeltük el, amikor a Rijeka mezében ontotta a gólokat.
Már tavaly sem volt vezér, idén pedig újfent átlag alatti szezont futott Kießling a Leverkusen klasszisa. Könnyen az a labdarúgó lehet, aki a harmincas éveinek végére kifújt, s átlépve a küszöböt a korai harmincas éveiben pár év alatt leköszön.
A legnagyobb csalódást talán Di Santo okozta, a Werderben tavaly jól muzsikáló argentint nagy reményekkel az előrelépést szándékával szerződtette a Schalke Huntelaar mellé, ám csúnya leszereplés lesz a 2015/16-os szezonból, melyben 2 gólt tudott mindösszesen szerezni.
Magyar szemmel roppant lekeserítő, de Németországban is sokkal többet várt mindenki Szalai Ádámtól, aki ősszel még a Hoffenheim sikereiért “küzdött”, a tavasszal pedig Hannoverben “játszott”. A válogatott támadó, akit itthon a Fradival hoztak összefüggésbe, kereken nulla gólt szerzett.
Klaas-Jan Huntelaar (Schalke) – 12 gól
Alexander Meier (Frankfurt) – 12 gól
Bas Dost (Wolfsburg) – 8 gól
Alfred Finnbogason (Augsburg) – 7 gól
Max Kruse (Wolfsburg) – 6 gól
Andrej Kramaric (Hoffenheim) – 5 gól
Stefan Kießling (Leverkusen) – 5 gól
Franco Di Santo (Schalke) – 2 gól
Szalai Ádám (Hannover és Hoffenheim) – 0 gól
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.