Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Premier League zárultával eldőlt az is, hogy kik indulnak a következő idényben a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. A következőkben ezeket a csapatokat fogjuk végigvenni.
Forrás: dailytelegraph.com
Bajnokok Ligája csoportkör
Az angol bajnokság első három helyezettje jut rögtön a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ami jelen esetben a Leicester City, az Arsenal és a Tottenham Hotspur. A Leicester története során először jutott be a Bajnokok Ligájába, tündérmesébe illő PL győzelmének köszönhetően. A Tottenham sokáig bajnokesélyesnek is tűnt, de a Chelsea elleni döntetlennel elvesztették a harcot a PL trófeáért, az utolsó két meccsük elvesztésével pedig átadták a második helyet az Arsenalnak. Az Ágyúsok rutinos BL résztvevő, a Spurs pedig eddig inkább csak az Európa-ligában szerepelt.
Bajnokok Ligája selejtező
A Bajnokok Ligája selejtezőjébe a Premier League 4. helyezettje jut, ez a csapat pedig a Manchester City lett. A BL indulás lehetőségért nagy harc folyt a városi riválissal, a végén viszont Manchester kék része örülhetett. A City 2011 óta szerepel Bajnokok Ligájában, idén az elődöntőben estek ki a Real Madrid ellen, az idei pedig történetük legsikeresebb BL szereplése volt.
Európa-liga csoportkör
Az angol bajnokság 5. helyezettje automatikusan bejut az Európa-liga csoportkörébe. Ahogy már említettük, a BL selejtezős indulásért folytatott harcban a Manchester United vesztett, így ők indulnak ősszel az Európa Ligájában. Duplán csalódás lehet a számukra, hogy ugyanannyi pontot szereztek, mint a városi rivális, de a rosszabb gólkülönbség miatt, a Vörös Ördögök maradtak az 5. helyen. A United tavaly még a BL-ben indult, de már a csoportkörben kiestek, így az Európa-ligában folytathatták, ahonnan pedig a honfitárs Liverpool ejtette ki őket.
Európa-liga selejtező
A Premier League-ben a bajnokság 6. helyezettje indulhat az EL selejtező körében, ez a csapat pedig a Southampton lett, megelőzve a West Ham Unitedet és a Liverpoolt is. Tavaly is bejutottak már az EL-be, de már a rájátszásban kiestek. Előtte sokáig nem szerepeltek nemzetközi szinten. Legutóbb még 2003-ban, az akkor még UEFA-kupának nevezett sorozatban léphettek pályára.
Szigeti Andrea
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.