Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétvégén került megrendezésre az European Footgolf Tour (EFT) idei 3. fordulója, melynek Norvégia adott otthont. Futballnyelven élve a BL-nek megfelelő sorozatban ezúttal hazai siker, címvédés született, hazánkat pedig két honfitársunk képviselte Kuts Zoltán és Schneider Ferenc személyében.
A hazai pálya mégiscsak hazai pálya, ez bebizonyosodott tavaly és idén is, avagy szinte napra pontosan egy esztendő telt el Espen Enevold tavalyi és idei győzelme között. A skandináv a hétvégén megismételte teljesítményét, és egyetlen lövéssel ugyan, de most is a legjobbnak bizonyult. A sorozatban továbbra is a brit Karl May vezet, miután másodikként zárt. A harmadik helyet szétlövés után az amerikai csapatvilágbajnok Sharif Khatib kaparintotta meg az ír Cian Lucey és a német Julian Kelkel legnagyobb bánatára. A kétnapos versenyen az országok között Norvégia, Egyesült Államok, Nagy-Britannia volt a sorrend. Kuts Zoltán (jobbra) 36., Schneider Ferenc (mindkettő Evergreen Footgolf Team) 43. lett!
Három forduló után az abszolút összetett dobogóján brit hegemóniát tapasztalhatunk, Karl May vezet 285 ponttal, őt követi Paul Oliver 170 egységgel, míg a dobogó legalsó fokán Clinton Moore áll 140 ponttal. Ez természetesen még nem sokat jelent, ugyanis az összevetésnek, a végelszámolásnak egészen különleges a számítása, mindegyik játékos esetében csak a versenyeken elért legjobb 4 eredmény számít majd bele az összetett pontszámba a szezon végén. A képlet tehát majd a 4. forduló után kezd el bonyolódni. A sorozat legjobb magyarja jelenleg Gelencsér Gábor 94 ponttal, ez a tizedik pozícióra elegendő.
A csapatversenyt a britek vezetik 355 egységgel, mögöttük az írek 230 ponttal, a dobogó harmadik fokán pedig Magyarország áll 210 egységgel. Más és más pontszámítási rendszer vonatkozik az egyéni és a csapatverseny tekintetében.
A mezőny a héten (június 2-5-ig) Hollandiába utazik egy igazi gigaversenyre!
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.