Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Brit lapértesülés szerint a Liverpool 30 millió fontot sem sajnálna a Southampton játékosáért, akit a Manchester United is szívesen látna. Nos, jelen pillanatban úgy fest, hogy a Jürgen Klopp vezette csapatnál köthet ki.
A Liverpool 30 millió fontot adna Sadio Mané játékjogáért, aki jelenleg a Southamptont erősíti – állítja a The Sun. A szenegáli középpályás másik nagy érdeklődője állítólag a Manchester United, így komoly licitháború várható a két csapat között, amennyiben lehet hinni az értesülésnek.
Sadio Mané 2014 óta erősíti a Southamptont, ahol mindkét idénye kifogástalanra sikeredett. A Premier League-ben eddig 67 találkozón lépett pályára, melyek során 21 találatig jutott. A “szentekhez” egyébként 2018 júniusáig köti szerződés.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.