Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az eddigi szakmai igazgató távozott az NB II egyik meglepetés csapatától a Csákvártól, sőt többen követik is a Puskás Akadémiához, hisz jó páran kölcsönben voltak onnan, de van olyan játékos is, aki lejáró szerződését nem meghosszabbítva igazolt Felcsútra.
Ami biztos, hogy Gróf Dávid a héten már a Bp. Honvéd csapatánál kezdte meg a felkészülést, ugyanis 3 évre aláírt Kispestre. Spandler Csaba, Makrai Gábor valamint Fényes Szabolcs kölcsönszerződése lejárta után visszatér a Puskás Akadémiához. Molnár Csaba a kiváló szezont futott csatár pedig szintén Felcsútra igazol, igaz ő eddig a Csákvár saját játékosa volt. Korábban a Paksban az élvonalban védő Kovács Attila, szinte biztos, hogy befejezi, s szögre akasztja a kesztyűt, így mindenképpen két kapust kell majd igazolnia a Csákvárnak. Karacs Roland lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klubvezetés.
Akik maradnak: Dulló Martint már mindenki Mezőkövesden látta, ennek ellenére hosszabbított a Csákvárral. A Puskás Akadémia játékosai közül Pintér Bence és Fényes Szabolcs a következő szezonban szintén maradnak Csákváron. Meghosszabbította a szerződését Hajdú Sándor, Baranyai Ádám, Nyilasi Bálint, Kocsis Gábor, Bakos Szabolcs, Molnár Tibor, Lőrincz Attila, Szalai Tamás és Domján Attila is. Visszatér a bicskei kölcsönből Csendes Péter. További tárgyalás van még hátra Bartos Juliannal és Racskó Rolanddal.
Az első új igazolás Vallejos Dominique a Videoton játékosa, aki az előző szezonban ősszel a BKV Előrénél, tavasszal pedig újra a Vidi II-nél szerepelt. Ő kölcsönbe érkezik a kék – sárgákhoz.
A nyári felkészülést június 27-én kezdik el a csákváriak, az edzéseket továbbra is Toldi Gábor tartja.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.