Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogyan arról beszámoltunk hétfőn délben Nyonban megtartották a 2016/17-es Bajnokok Ligája kiírásának eslő és második csoportkörének sorsolását, melyben érdekelt volt a magyar bajnok Ferencváros. A fővárosi zöld-fehér alakulat neve az albán bajnok Skënderbeu neve mellé került, s itt kezdődött a találgatások sora. Orosz Pál a Nyoni sorsolást követően a fradi.hu-nak adott nyilatkozatában tiszta vizet öntött a pohárba.
Hogy mire ez a nagy felhajtás? Az albán bajnok úgy vehetett részt a sorsoláson, hogy közben az UEFA már kizárta, ám a klub fellebbezést nyújtott be a CAS-nál, melynek döntésére vár. Így nem lehetett tudni a sorsolás pillanatában, hogy akkor most lesz párharc, másik ellenfelet kap a Fradi, netán egyből mérkőzés nélkül jut a következő körbe. A szálak és a sajtóinformációk több irányba mutattak, felmerült a walesi bajnok neve, mint lehetséges beugró, majd pedig a szintén albán Partizan Tirana. Emellett az is a levegőbe került, hogy párharc nélkül léphet a magyar bajnok a következő körbe.
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az UEFA illetékeseivel történt egyeztetés után a fradi.hu-nak elmondta – “Most beszéltem a Skënderbeu és az UEFA képviselőivel, akiktől megtudtam, hogy amennyiben elmarasztalják az albán klubot, úgy játék nélkül megyünk a harmadik fordulóba. Összességében egyébként örömteli, hogy elkerültük a papíron erősebb ellenfeleket, ugyanakkor nem megyünk nagy mellénnyel Albániába, hiszen tavaly a Zeljeznicar ellen is kiderült, hogy nem minden a papírforma. Érdekes nagyon ez a helyzet, hiszen úgy kell felkészülnünk ellenfelünkből, hogy az sem biztos, hogy játszunk egymás ellen. Izgalmas várakozásnak nézünk elébe.”
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.