Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Sorsoltak az Európa Ligában is. A Videoton egy igencsak ismeretlen moldovai együttessel küzd meg a továbbjutásért, ugyanis a Zaria Bălţi nem nevezhető rutinos nemzetközi szereplőnek.
Igencsak kedvező sorsolást kapott a Videoton, amely Moldovába utazik már június 30-án, azaz alig egy hét múlva. Hogy mit kell tudni a Zaria együtteséről. Az interneten kutakodva nem sok mindent lehet kideríteni a csapatról. 1984-ben alapították, 1992 és 2014 között Olimpia Bălţi néven szerepelt, erre az időszakra datálódik egyetlen nemzetközi szereplése. S hogy nincs nagy nemzetközi tapasztalata, azt bizonyítja, mindössze a 2010-2011-es idényben indult az Európa Ligában, így aztán a mostani lesz a második fellépése. Akkor az első körben az azeri Khazar Lenkorant búcsúztatta nagy küzdelemben 1-1-el, míg a másodikban már nagy falatnak bizonyult a román Dinamo Bucuresţi, amely 7-1-es összesítéssel ütötte ki a moldovai együttest. Azóta meg sem közelítette a nemzetközi porondot.
A legutóbbi bajnokságban negyedik lett, az európai porondot a kupasikerrel érte el a Zaria, amely az előzetesen esélyesebbnek tartott Milsami ellen nyert hosszabbítás után.
A legértékesebb játékosa a klubnak Rubén Gomez, aki a mértékadó Transfermakt szerint 400 ezer eurót kóstál, míg a legolcsóbb futballista a 25 ezer eurós Lucian Cebotari, illetve Cristian Dros. Mindkét játékos tizennyolc esztendős. A vezetőedző, Vlad Goian korábban dolgozott a Zimbru Chisinau, a Rapid Ghidighici, az Iskra-Stali, az FC Tiraspol, a Saxan és az Academia Chisinau együttesénél is.
Maga a keret igencsak vegyes, ám többségben vannak a fiatalabb generáció tagjai, közülük többen Moldova U21-es válogatottjának aktív tagjai, de a felnőttek között is akad egy Zaria-játékos, Alexandru Onică, míg Aziz Deen-Conteh Sierra Leone nemzeti csapatát erősíti.
A moldovai bajnokság jelenleg is zajlik, a Zaria pillanatnyilag a negyedik helyen áll, 23 ponttal lemaradva a listavezető Sheriff-Dacia duótól. A harmadik Zimbru hét ponttal előzi meg a piros-feketéket.
A klub stadionja a mindössze 5953 nézőt befogadni képes Stadionul Orăşenesc 1955-ben épült, fedetlen aréna.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.