Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nemzetiségek alapján kiváló igazolásokat hajt végre mostanában a Szombathely, hisz a spanyol Calvente, majd a holland Sjoerd Ars után, egy újabb hollandus nevezetesen Sjoerd Overgoort sikerült szerződtetni.
A korábbi években a Haladás rendre magyar játékosokat igazolt, illetve szerepeltetett. Tavaly már több külföldi spíler szerződött Szombathelyre, a mai napon, pedig az idei 3.külföldi játékosát mutatta be a Haladás.
Sjoerd Overgoor 27 éves, 181 cm, védekező és támadó középpályásként is jó teljesítményre képes. Védekező középpályásként Thomas Wilst kell majd helyettesítenie, mert a belga, minden bizonnyal elhagyja Szombathelyt. A holland élvonalból kieső Cambuur volt a tavalyi csapata, ahol 22 meccsen 2 gólig jutott.
Összesen, eddigi pályafutása alatt 113 holland élvonalbeli meccsen 4 gólig, 54. másodosztályú bajnokin, pedig két találatig jutott. 3 éves szerződést kötött új klubjával.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.