Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már tavasszal pedzegették, hogy a korábbi válogatott csatár Nyíregyházára igazolhat, de igazából senki nem hitt benne. A mai napon viszont a csapat hivatalos weboldala tudatta, 3 éves szerződést kötött Rudolf Gergellyel.
Végülis hazatért, hiszen innen indult a karrierje. Az a karrier, amely valahol megrekedt. Az egyik legtehetségesebb csatár, mégis az utóbbi években keveset mutatott. Franciaországba nevelkedett, majd hazatért s a Debrecen csatára lett. Cseleitől dőltek az NB I védői, nem véletlen, hogy újra külföldre szerződött. Megfordult Olaszországban és Görögországban is, de valahogy a légiós karrier nem jött össze neki. Hazatért, de Diósgyőrben a szurkolók inkább a fizetésétől hüledeztek, mint a játékától. Nem ment neki a játék. 1 év után inkább szerződést is bontottak, s a Győr szerződtette. Ott már azért, bontogatta újra szárnyait, de nem volt az igazi. Tavaly nyáron a Questor csőd miatt, ő is elhagyta a várost, s Székesfehérvárra igazolt. A Vidiben, viszont nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, már amikor játszott. Tavasszal végül szerződést bontottak, már akkor szülővárosában Nyíregyházán edzett. Májusba egy időre futsaljátékos lett belőle, majd a mai napon bejelentették 3 évre Nyíregyházára írt alá.
Sok sikert Rudi! Bizonyítsd be, hogy van még benned tartalék!
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.