Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Talán még ő sem gondolta májusban, mikor a Vidinél bejelentették, hogy nem folytathatja a megkezdett munkát, hogy alig több, mint 1 hónappal később újra élvonalbeli kispadra ülhet. De az élet, másképp gondolta.
Vasárnap mondott le a korábbi szövetségi kapitány Egervári Sándor a Diósgyőr vezetőedző posztjáról, s már csütörtökön ki is nevezeték az utódját. Horváth korábban játékosként is szerepelt a DVTK mezében, méghozzá 11 évvel ezelőtt. Korábban már több élvonalbeli csapatot irányított, mint a Kecskemét, Paks, Győr, Videoton, de az NB II-ben is ült már kispadon Vecsésen, Szigetszentmiklóson. Május végén felröppent, hogy esetleg a távozó Bene Ferenc helyét veheti át a Gyirmót kispadján, de végül ott más mellett döntöttek. A mai napon viszont kinevezték Diósgyőrben.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.