Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az AS Monaco színeiben folytatja pályafutását az Arsenallal is szóba hozott francia hátvéd – adta hírül az együttes hivatalos honlapja.
Az AS Monaco leigazolta a Lille OSC fiatal védőjét, nevezetesen Djibril Sidibét, akit állítólag az Arsenal is szívesen látott volna. A 23 esztendős francia játékos 5 évre szóló szerződést írt alá a hercegségiekkel. Az átigazolási díj összegét nem hozta nyilvánosságra az együttes.
Djibril Sidibé 2012 nyarán került a Lille kötelékébe, ahol tehát 4 esztendőt húzott le. Természetesen az első szezonjában legtöbbször a padon nézhette végig társait, majd az évek múlásával egyre több lehetőséget biztosítottak a számára. Minden frontot egybe véve 119 mérkőzésen léphetett pályára előző állomáshelyén.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.