Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az utolsó felvonás következik vasárnap este Saint-Denis-ben, ahol az Eb fináléját vívja a házigazda és a portugál válogatott.
Fernando Santos megismételheti, amit Otto Rehhagel 2004-ben, azaz saját közönsége előtt győzheti le a rendezőt. A portugál mester szerint nincs jelentősége, hogy milyen taktikával lépnek pályára, hiszen a házigazdák jelentős erőt képviselnek. „Korábban is elmondtam, az volt a célunk, hogy bejussunk az Európa-bajnokság döntőjébe. Óriási önbizalommal lépünk pályára, szeretnénk, ha boldoggá tennénk a portugál embereket, és lenne okuk az ünneplésre – fogalmazott a rendkívül magabiztos Santos. – Nem hiszem, hogy a francia válogatottról beszélnünk kellene, mindenki tudja, mennyire erős csapattal találkozunk. Ha egyenként végigvennénk, milyen játékosok alkotják az együttest, akkor mindenkitől tarthatnánk. Jól ismert, kiváló képességű futballistákból áll a francia csapat, akik a világ legnagyobb klubjaiban szerepelnek. Minden játékosuk képes eldönteni a meccset, de ez a mieinkre is igaz.”
Az biztos, hogy Pepe felépült, így ott lesz vélhetően vasárnap este a kezdőcsapatban.
Játékosként kétszer már sikerült, harmadszorra edzőként emelheti magasba a serleget Didier Deschamps a hazájában rendezett világversenyen. Alighanem egyedülálló tett lenne a francia tréner által véghezvitt cselekedet. Deschamps klubedzőként megannyi siker részese volt, míg szövetségi kapitányként rögvest első kontinensbajnokságán fináléba vezette csapatát. Az sem elképzelhetetlen, hogy meg is dicsőül. „Az elődöntő óta nem volt alkalmunk a taktikán dolgozni. Minden akörül forgott, hogy a játékosok kipihenjék a németek elleni meccs fáradalmait, de biztos vagyok benne, hogy a játékosaim készen állnak majd a döntőre – kezdte a francia mester szombati sajtótájékoztatóját, majd utalt a 2000-es Eb-re. – Az akkori siker már a múlté. Természetesen a mostani játékosok történetének is a részese vagyok, hiszen én vagyok a szövetségi kapitány, de ez a futballistákról szól. Megpróbálom átadni a tapasztalataimat, segíteni nekik, ám sohasem beszélek a múltról. A jelen és a jövő számít.”
Kifejtette, a portugálok igencsak veszélyesek, habár a taktikai repertoárjuk leginkább Ronaldóra és Nanira épül. „A portugálok nem véletlenül vannak még mindig talpon. Velünk egyetemben az Európa-bajnokság elején őket is kritizálták, de ők is bejutottak a döntőbe. Tapasztalt csapattal találkozunk, amely képes a riválishoz igazítani a játékrendszerét. Nem akarják visszaszerezni a labdát az ellenfél térfelén, ám a két gyors támadójukkal szeretnek korán sebet ejteni a másik csapaton.”
A finálét este 21 órától rendezik, Saint-Denisben, a mérkőzést Mark Clattenburg vezeti.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.