Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Évről – évre egyre több, a 20-as évei végén játszó magyar labdarúgó a harmadik vonalba igazol, hogy esetleg onnan feltöltődve, újra magasabb osztályba kerüljenek. Közülük többen később még lejjebb kerülnek, vagy ezen a szinten maradnak, esetleg Ausztriába alacsonyabb osztályba szerződnek. Kevés az, aki újra magasabb bajnokságba kerül.
Melczer is az NB III-ban kötött ki (foci-live.hu)
Az előző hetekben robbant a “bomba”, hogy az ETO bevásárol, s több korábban a magyar utánpótlás válogatottban megfordult labdarúgót igazolt. Győrben cél 1 éven belül a másodosztály, tehát az odakerült játékosok, 1 évben tervezik ezen osztályban való szereplést.
Bonifert Péter és Urbán Gábor, pont azon játékosok közül való, akik már évek óta a harmadosztályban szerepelnek. Mind a ketten most váltanak újra klubot, azért is szerepel egy helyen a nevük, mert Monorra igazoltak. Mindketten az MTK-ban nevelkedtek, bajnokok, Urbán még gólkirálya is volt az élvonalnak. Monoron egyébként most már teljes egészében Horváth Dávid lett a vezetőedző, aki tavasszal ideiglenes lett kinevezve, de megragadt a poszton. Ő egyébként a bajnokság elején még játékos volt. Mostanra teljesen befejezte labdarúgó pályafutását. Talán Dr. Selei András is, aki épp bemutatta Urbánt. Ő is óriási tehetség volt anno, a Kuntics féle utánpótlás bajnokságot nyert Fradi irányítója. Megfordult, Zalaegerszegen, az MTK-nál, és a Siófoknál is az NB I-ben. Igaz, ő a tanulmányait se hanyagolta el, hisz ügyvédként végzett. De tehetségét nem tudta kibontakoztatni kellőképpen.
Mai hír, hogy az Érd is egy korábbi utánpótlás válogatottat szerződtetett, s Boniferthez és Urbánhoz hasonlóan ő is az MTK-ban nevelkedett. Melczer Vilmosról van szó, aki az NB I-ben az MTK, a Siófok a Mezőkövesd mezét viselte. Később az NB II-ben a Zalaegerszegnél, majd a Dunaújvárosnál, téltől pedig az Ajkánál szerepelt.
A névsort még hosszan folytathatjuk, ha a napokban újabb játékosok, kik az utánpótlás válogatottban megfordultak, s a harmadosztályban klubot vált, arról okvetlenül írni fogunk.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.