Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már csak az utolsó forduló vár ránk az U19-es Európa-bajnokságon, miután a B-csoportban is lezavarták a második kört – túl vagyunk a torna egyik legnagyobb derbijén is.
Ha a játékoskeretekre tekintünk, két gárda emelkedik ki a leginkább: Anglia és Hollandia nagyon nagy hangsúlyt helyez mostanság az utánpótlására, így nem is csoda, hogy az ő játékosaik a legértékesebbek. Aki őket tartja a torna fő esélyeseinek, az tán nem is jár olyan messze a valóságtól. Két éve az U17-es Eb-n is ez a két gárda emelkedett ki: akkor is egy csoportba kerültek, ahonnan tovább is jutottak, majd a döntőben másodszor is összekerültek. Akkor az angolok büntetőkkel lettek bajnokok, a torna két gólkirálya pedig Schuurman (Hollandia) és Solanke (Anglia) lettek. Most is itt vannak mind a ketten és most sem kellett csalódnunk.
Már az elején beindult a meccs: Lammers rögtön a 10. percben betalált, amivel fel is volt adva a lecke Angliának. Ez a hátrány viszont nem vette kedvüket, jött is a válasz nemsokára: még a szünet előtt sikerült egyenlíteni, így volt idejük bőven az újabb gól megszerzéséhez. Ehhez persze a hollandoknak is volt egy-két szava – jó kis meccs lett ebből, ami a rendes játékidő letelte után, a hosszabbításban dőlt el. Brown a 92. percben 2-1-re változtatta az állást, ami egyben a végeredmény is lett. Solanke mellett tehát ő talált még be, így Anglia már biztos továbbjutónak számít, a hollandoknak viszont kell még minimum egy pont a folytatáshoz.
A csoport másik találkozójának az volt a tétje, hogy vajon ki szállhat majd ringbe a hollandokkal a második helyért. A horvátok az első meccsen 3-1-re kaptak ki Hollandiától, a franciák pedig 2-1-re kaptak ki Angliától. Ilyen erős csoportban egyik gárdának sem túl jók az esélyei, de hát nincs mit veszíteni. Főleg a horvátok tűntek lelkesnek az első percekben. A kékben játszó csapat jóval aktívabb volt, akadt néhány nagyobb helyzetük is, ám a hőn áhított találat elmaradt. Erre érkezett a válasz a túloldalról a 37. percben: Harit átadása után Augustin szerzett vezetést Franciaországnak, kissé váratlanul. Annyit azért el kell mondani mindenképp, hogy az egyéni képességeket nézve erősebb volt ez a francia csapat, mint a horvátok. Szomszédaink azért próbálkoztak, de a franciák a második félidőben stabilizálták a játékukat. Mbappe aztán a 69. percben bebiztosította csapatának a győzelmet – 2-0 a vége, amivel Hollandia és Franciaország 3-3 ponttal áll. Pont egymással találkoznak a zárófordulóban.
B-csoport eredményei:
Hollandia – Anglia 1-2
Horvátország – Franciaország 0-2
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.