Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ezen a nyáron sem maradunk “csúcsfoci” nélkül, hiszen egyéb szempontok, de főként marketing és reklámérték miatt Európa legnagyobb sztárcsapatai megszállják a tengerentúlt, s egy-egy másik kontinensen készülnek a 2016/17-es szezon rajtjára. Van aki kelet irányába veszi az irányt, három külön csoportot tudunk megkülönböztetni, azok, akik Ázsiát célozzák meg, van aki Ausztrália és Óceánia irányába mozog, míg a legnagyobb tömeg az USA-ba látogat szurkolói bázisának növelése gyanánt. A Bajnokok Nemzetközi Tornája már nem ismeretlen a számunkra, a csapatok neveit és a párosításokat végignézve pedig igazi ínyencségeket találhatunk a meccsnaptárba, melyet érdemes elmenteni. Egyet azonban ne feledjünk, ez egy előszezon, a csúcsfocit pedig fentebb nem véletlenül tettük aposztrófba.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.