Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
5 sajátnevelésű játékosát adta kölcsön az MTK az elmúlt napokban, ezek egy részéről már a fociclub is beszámolt. A mai napon, pedig a korábbi olimpiai bajnok Szabó Bence fiát szerződtették a kék-fehérek.
Nézzük először is a távozókat. Talabér Attilát a Kisvárda vette kölcsön, erről a transzferről már korábban mi is írtunk, az MTK most jelentette be. Talabér 1996-os fiatal játékos, tehát a Kisvárdának ezért is volt szüksége a hátvédre. Az élvonalban még nem mutatkozott be, az MTK II-ben, az előző szezonban 18 meccsen 1 gólig jutott.
Deutsch Bencéről tegnap írtuk meg, hogy egy évre kölcsönbe Zalaegerszegre kerül, de nem egyedül igazol Zala megyébe. Fadgyas Tamás az MTK II.kapusa is a csapattársa lesz. A ZTE Kovács Dánielt kölcsönadta Csákvárra, ezért is volt szükséges gyorsan egy kapust igazolni. 1995-ben született a hálóőr és Szappanos Péterrel küzdhet meg majd az elsőszámú kapusi címért.
Pintér András és Hujber Tamás, pedig az NB III-as Kaposvár csapatában folytatja, szintén egy évig kölcsönben. Hujber lehet az egyik “áldozata”, hogy az 1995-ben született labdarúgóért nem jár pénz, hisz ő az előző szezonban 5-ször az NB I-ben is magára ölthette az MTK mezét. Igazán meghatározó játékosa, viszont az MTK II-nek volt, ott 31 fellépésen 11 gólig jutott. Pintér András 1994-ben született. Ő 2014 tavaszán már az NB I-ben is bemutatkozhatott, majd kölcsönadták az NB II-es Sopronnak. Ott 25 meccs 1 gól, mérleggel zárt, s tavaly nyáron visszatért a kék-fehérekhez. Az MTK második csapatának volt meghatározó játékosa, 29 fellépésen 1 gólt hozott össze, a védekező játékos. Most a következő idényben, mindkét játékos, a másodosztályra áhítozó zöld – fehérek sikeréért küzdhet.
Az 5 távozó után, 1 érkezőt is bejelentett az MTK. Szabó Bence, korábban Újpesten nevelkedett, majd többször el is hagyta a lila – fehéreket. Legkomolyabb csapata 2009-ben, alig 19 évesen az angol Wolverhampton volt. Később megfordult még kölcsönben a Pécsnél és a Vasasnál is. 2013 tavaszán hagyta el véglegesen szeretett nevelőegyesületét, az Eger szerződtette. Ott nyáron bedőlt a csapat, így új klubot kellett keresnie. Tatabánya lett a befutó, majd tavasszal újra a Vasasnál kötött ki. 2014 nyarától két évig a Szigetszentmiklósban rohamozott, de az idei nyáron kiesett eddigi kenyéradója, s újat keresett magának. Az MTK lett a befutó, ahol azért jó pár csatárral meg kell küzdenie a keretbe kerülésért is, hiszen Gera Dániel, Hrepka, Myke, Nikacs, Torghelle és Varga Szabolcs mind – mind a kezdőcsapat tagja akar lenni.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.