Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy már arról mi is beszámoltunk a frissen feljutó Middlesbrough nem tétlenkedik, sorra vetik ki a hálójukat az erősítések érdekében.
Legújabb igazolásuk Neven Subotic a Dortmund belső védője, lenne.
Ugyanis a legújabb hírek szerint a ‘Boro mindenben megegyezett Subotic csapatával, mi több a játékossal is, azonban a belső hátvéd megbukott az ilyenkor soron következő orvosi vizsgálatokon.
Értesülések szerint a játékos fizikai állapota nem megfelelő az angol csapat számára, így könnyen lehet, hogy a 8 millió fontos üzlet dugába dől.
Érdekes, hogy az egykoron rettegett Bundesliga középső védő, aki még mindig csak 27 éves sérülése és Tuchel érkezése óta nem tudta magát visszaverekedni a kezdőcsapatban. A tavalyi idényben 11 mérkőzésen lépett pálya és ezek szerint a mellőzése nem volt véletlen.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.