Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Amit régóta lehetett sejteni, az a mai nap folyamán hivatalossá vált. Az olasz élvonalban szereplő S.S. Lazio leigazolta a Sevilla támadóját, nevezetesen Ciro Immobilét.
A Lazio színeiben folytatja pályafutását a korábbi olasz gólkirály. A 26 esztendős támadó 5 évre szóló szerződést írt alá a fővárosi gárdával, aki 8,5 millió euró ellenében érkezett.
Ciro Immobile a 2013/2014-es szezon folyamán gólkirály lett a Serie A-ban (33 meccsen 22 találatig jutott), ezért úgy döntött, hogy Olaszországon kívül is szerencsétlen próbál. Az első állomáshelye a Dortmund volt, majd ezt követően került a Sevillához, viszont egyik csapatnál sem tudott maradandót alkotni. A Bundesligában 24 találkozón 3-szor, a La Ligában pedig 8 összecsapáson 2 alkalommal volt eredményes.
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.