Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Azt követően, hogy az időjárási körülmények miatt pár napja elmaradt a Manchester United és a Manchester City összecsapása a Bajnokok Nemzetközi Tornájának ázsiai túrónéján, a Manchester City és a Borussia Dortmund összecsapását megtartották csütörtök délután. A közönség két gólt és egy izgalmakkal teli büntetőpárbajt kapott a felektől, avagy német csapat ellen az utolsó pillanatig koncentrálni kell.
Pep Guardiola jól ismeri immáron a Borussia Dortmundot, hiszen éveket töltött a Bayern München kispadján, így kiismerhette riválisát. A tapasztalatait most a City edzőjeként kamatoztathatta, igaz a német csapat is jelentősen átalakult, illetve ő is egy teljesen új társaságot treníroz. Sokáig gól nélkül folyt a játék, Castro mondhatni meccslabdát rontott a 75. percben, melyre a túloldalon Agüero egy góllal felelt. Ugye a német csapatok, avagy Pulisic a BVB fiatal amerikai támadója a ráadás utolsó másodperceiben egalizált és mentette büntetőpárbajra a meccset.
Az első pár egyaránt rontott, Passlack és Garcia, majd jött zsinórban öt hibátlan pár, míg nem Sterling hibázott és a Dortmund megnyerhette volna a meccset, ám Larsen sem tudta értékesíteni tizenegyesét, mire Angelino belőtte, Merino pedig kihagyta, így végül a manchesteri alakulat “örülhetett” a végén.
Borussia Dortmund – Manchester City 1-1 (0-0) – büntetőkkel 5-6
G: Pulisic (90+6.) ill. Agüero (79.)
Augusztus 5. Sunderland – Borussia Dortmund
Augusztus 14. 20:30 Borussia Dortmund – Bayern München (szuperkupa)
Érkezők: André Schürrle (Wolfsburg), Ousmane Dembélé (Rennes), Mario Götze (Bayern München), Raphaël Guerreiro (Lorient), Sebastian Rode (Bayern München), Marc Bartra (Barcelona), Emre Mor (Nordsjelland), Mikel Merino (Osasuna), Jakub Blaszczykowski (Fiorentina)
Távozók: Henrikh Mkhitaryan (Manchester United), Ilkay Gündogan (Manchester City), Mats Hummels (Bayern München)
Augusztus 7. 19:00 Arsenal – Manchester City
Érkezők: Ilkay Gündogan (Dortmund), Nolito (Celta Vigo), Oleksandr Zinchenko (FK Ufa)
Távozók: Florian Lejeune (Eibar), Edin Dzeko (AS Roma)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.