Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
John Stones az Everton válogatott védője már tavaly is elég kapós volt, akkor a Chelsea ostromolta csapatát az ajánlataival, azonban most már a Manchester City is beállt a sorba.
Olyannyira, hogy a hírek szerint a manchesteri kékek már a hét végén lezárhatják a régóta húzódó átigazolási procedúrát.
Pep Guardiola a City menedzsere jelezte ugyanis a vezetőség fele, hogy Stonest a szezon kezdete előtt mindenképpen szeretné a keretében tudni.
Ehhez mérten a megállapodás egyre közelebb, a hét elején az Everton még egy 40 millió fontos ajánlatot utasított vissza, ugyanis a mersey-partiak ragaszkodnak az 50 millió fontos kivásárlási árhoz, amit értesülések szerint a “Polgárok” meg is fognak adni.
A 22 éves védő 2013-ban csatlakozott az Evertonhoz, szerződése pedig 2019-ig kötné őt csapatához.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.