Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Korábban még az idén nyáron nagybevásárlást végrehajtó Borussia Dortmund élénk érdeklődéséről lehetett hallani, tegnap pedig már az Arsenal tapogatózásáról írhattunk a Jesé Rodríguez kapcsán. Most pedig bejelentkezett a másik olyan nagy angol sztárcsapat is, amely szintén előszeretettel igazol spanyol játékosokat.
A Real Madrid egyik leginkább elvesztegetett tehetségeként aposztrofálhatnánk Jesét, ám mivel a technikás szélső még mindig csak 23 esztendős, nagyon kár lenne temetni pályafutását. Bár az, hogy Jesé igazán berobbanjon a Real Madridba, már kevéssé valószínű. Jelen állás szerint is hiába vitte magával a felkészülési túrára Zinedine Zidane, még bőven előtte áll a sorban James és Isco is.
Jesé pedig már korábban is elárulta, hogy ha huzamosabb ideig nem lesz képes beverekedni magát a kezdőcsapatba, ő bizony elhagyja szeretett klubját. Ezt a klubhűségbeli megingást szeretné állítólag kihasználni az Arséne Wenger edzette Arsenal, és a Jürgen Klopp dirigálta Liverpool is. Értesüléseink szerint mindkét gárda hajlandó lenne akár 20 millió eurót is áldozni arra, hogy Jesé Angliába költözzön. Ha a Las palmasi születésű játékos választása a „Vörös Ördögökre” esne, akkor ő lenne jelen állás szerint a klub harmadik hispán légiósa, olyan nagyságok utódaként, mint Xabi Alonso, vagy Álvaro Arbeola. A ’Pool alkalmazásában aktuálisan Alberto Moreno és Luis Alberto szerepel spanyolként.
Friss infó, hogy a Bayer Leverkusen is megajánlani tervez a Realnak és Jesének egy kölcsönszerződést, vásárlási opcióval.
A spanyol nagyválogatottban még be nem mutatkozott Jesé szerződése 2017 nyaráig érvényes a Real Madridnál.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.